Keményfedél

Fordító: Vajdics Anikó

Kiadó: Palatinus

"A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem."

Daniel az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedez egy regényt, ami nagy hatással lesz sorsa alakulására: kutatja az íróját, és közben minél több információja van a titokzatos emberről, úgy változik az élete is. Mintha általa kapna szerelmet, barátokat, de a veszteségeihez is hozzájárul gyarapodó tudása. Nem egyszer kerül veszélybe, fenyegetik meg őt, vagy legközelebbi ismerőseit, és életének alakulása kísértetiesen hasonílt Carax, az író életéhez, mi több, még ő maga is hasonlít rá. Az események alakulása közben egyre több titok kerül a felszínre, és feltűnik egy furcsán ismerős figura is, aki könyvégetésre specializálódott. Mindenkinek vannak titkai, van, aki hazudik, van, aki csendben van, és a tapasztalatlan Danielnek sokszor nehéz eldöntenie, kinek hihet, és kinek nem. Még jó, hogy van egy tapasztalt segítőtársa, akinek köszönhetően sokszor keveredik kellemetlen szituációkba, de akinek az ügyessége, leleményessége és intelligenciája nélkül nem sokra menne.

Annyira frappánsan akartam leírni a történetet, úgy, hogy közben szinte semmit ne áruljak el, de ez nem nagyon megy. A megjelenő emberek, a rejtegetett emlékekkel, nehezen nyílnak meg, viszont ha mégis, furcsa dolgokat mondanak. Mindegyikük hozzátesz, vagy elvesz a történetből, akiben eddig megbíztunk, annak szavait ezek után kétkedve fogadjuk. A különös emberek, titokzatos helyek, emberi sorsok, ezek mind összefüggésben vannak az íróval, a vele történtekkel. Még abban sem lehetünk biztosak, valójában mi történt vele, és Zafón mesterien adagolja az információkat. Egyszer kiderül az, másszor amaz, de mi is az igazság? Egyáltalán tudja valaki, mi történt?

A kalandregénybe illő történet ellenére nem kalandregény. Van ebben minden: mélylélektan, szociológiai elemzés, lélekfejlődés, köszönhetően annak, hogy egy 11 éves kissrác nő fel a szemünk láttára a háború utáni korszakban, egy felbomlott, de még újjá nem épült társadalmi rendszerben. Hál' istennek, nem "útkereső" regény, a főszereplő egyszerűen megy a maga útján, amit választott, teszi, amit tennie kell, és viseli a következményeit annak is, amit esetleg nem tett meg, korának megfelelő hozzáállással. Soha, egyetlen percre sem tévesztjük szem elől Caraxot, a múltat, a rejtélyeket, és a titkokat, és aláfestésként bepillanthatunk az 1950-es évek Barcelonájának mindennapi életébe is.

Ez a könyv is olyan, mint Az időutazó felesége: kevesebb lennék, ha nem olvastam volna el. Egyszerűen nem szabad kihagyni.