Kiadó: Európa
Fordította:Balla Katalin
Olyan rövid, hogy szinte percek alatt kiolvasható. A két főszereplő a párizsi Momo, a zsidó fiú, és Ibrahim úr, a sarki boltos. Momo nagyon magányos, anyja még kicsi korában elhagyta, apja csak a munkájának él, és Ibrahim úr személyében egy igazán bölcs barátra akadt. Ő az, aki megtanítja Momot férfinak lenni, bölcsnek és boldognak, akitől megtanulja, milyen az, amikor feltétel nélkül szeretik az embert, és törődnek vele. A 16 éves kamaszt elhagyja apja is, miután kirúgják a munkahelyéről, majd később öngyilkos is lesz. És ekkor kezdődik meg Momo számára az igazi élet, Ibrahim úr örökbe fogadja, ráadásul még az anyja is visszatér. A lehető legtöbb időt tölti Ibrahim úrral, felfedezik a világot, majd eljutnak a szülőtengeréhez is, valahová Törökországba.
Rövid, de annál velősebb könyvecske, az életbölcsességeket pár mondatba, mozzanatba sűrítve adagolja az író. Nincs benne egy szál felesleges szó se, vagy történés, mindennek jelentősége van. Azzal, hogy egymásra találtak, mindkettejük számára egy új élet kezdődött. Momo szinte tiszta lap volt ahhoz, hogy Ibrahim úr át tudja adni azt az életszemléletet, és valláshoz való viszonyt, amit normális esetben az ember a saját fiának ad át.(Ibrahim úr alakja önéletrajzi ihletésű, Schmitt a nagyapjáról mintázta, aki ékszerész volt.) Az utazás, melynek során nem csak a világ tágul ki, de Momo befogadóképessége, toleranciája is. És a vége, amikor valóban felnő, a bizonytalan kamaszból határozott férfi lesz.. Igazság szerinte egyre több réteget tudnék lehántani erről a csöpp könyvről, rengeteg dolog a felszín alatt marad, sejtetés szintjén, ránk bízva, mennyire képzeljük tovább, mennyire éljük bele magunkat. De azt hiszem, ilyenkor helyesebb azt mondani, olvassa el mindenki, akinek felkeltette az érdeklődését, és hámozzátok meg magatoknak, élvezetesebb lesz.
a könyv is az. nem szoktam ugyanazt a könyvet többször elolvasni, de ez annyira rövid, és tényleg annyira tömör, hogy azt hiszem, ezt elő fogom még venni, hogy le tudjanak csapódni azok is, amiknek most nem volt idejük.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
A múltkoriban adta valamelyik tévé és valami megérzés folytán felvettem.
Omar Shariffal nagyon jó volt.