Igazából ezt a könyvet nem 'elolvastam', hanem csak mindig olvastam belőle, mert különben nem tudtam volna megemészteni ezt a sokrétű, mindenféle korból és emberekről szóló információhalmazt. Hahner Péter arra vállalkozott, hogy a köztudatban levő, esetleg tévesen tanított történelmi dolgokat megcáfolja. Van, hogy a tévedés egy melléfordításnak köszönhető, mint pl. Darwin esetében, aki nem azt állítja, hogy az ember a majomtól származik, csupán közös őst feltételez, és van, hogy szándékos a torzítás, mint pl. a kommunista világnézet ősközösség-elmélete. De beszél a rabszolga-kereskedelemről, a vikingekről, a déli harangszóról, Napóleonról, II.Katalinról, egyszóval a magyar és a világtörténelem mindenféle szegmensét körbejárja, szemezgetve sok apróságból, amit aztán helyesbít, és azonnal más színben tűnik fel a kiegyezés, vagy Viktória királynő. érdekes kis könyvecske, még akkor is, ha közben arra gondoltam, mitől tudná Hahner jobban, mint az összes többi történész? De miért is ne tudhatná? Tisztában vagyok vele, hogy a történelmi tényeknek nevezett dolgok már egy torzított igazságot tükröznek, elvégre a történelmet a győztesek írják.
Kategóriák: történelem, tudomány, 2010
9 kommentzerge, olvastam néhány könyvet, ami igyekezett megcáfolni az évtizedek (évszázadok) alatt kialakult történészi nézőpontokat, és mindegyik írta, hogy az a gond, hogy ezek a régivágású tudósok nem nagyon akarják elismerni, ha valami homlokegyenest ellenkezőt következtet ki az új adatokból. nyilván egy átlagműveltséggel rendelkező nem fogja megállapítani, hogy kinek van igaza, úgyhogy marad az egészséges távolságtartás a megdönthetetlennek beállított álláspontokkal kapcsolatban.
Sziasztok!
Hahner Péteré minden tiszteletem, hogy ilyen könyvet írt, de néhány dologban igencsak felületes, és rosszul citált, valamint nem egyszer az újabb (1978-1992 közötti) kutatásokat figyelmen kívül hagyja. Például a Magyar Szent Korona származási idejét arról a három rekesz-zománcképről határozza meg, amiről mind egy mérnökcsoport, mind pedig egy szakértő aranyművesekből álló csoport 1978-ban megállapította, hogy nem eredetiek.
Jó könyv is lehetett volna, ha pontosabban adatol, illetve citál, valamint hozzá tenné, hogy jelen tudása, ill. kutatásai szerint ezért és ezért gondolja így. De így, de facto állításokkal hiányos, és nem kellően alapos a mű.
zweitakt, igen, pont erről beszéltem, hogy átlagember ilyenekkel pl. nem feltétlenül van tisztában, még akkor sem, ha egyébként érdekli a történelem. biztosan lehetne pro és kontra érveket hozni mindegyik fejezetéhez, érdekes lenne egy ilyen vitát végigolvasni / hallgatni, szigorúan csak szakértőkkel. a hiányosság és a felületesség szerintem inkább a könyv terjedelmének köszönhető. el tudom képzelni, hogy minden egyes témában lehetne többtíz (száz) oldalt írni, le kellett, hogy rövidítse az infókat. egy ilyen pár soros fejezetekre tagolt könyvnél én ezt nem érzem hibának, mert ezzel együtt is elég érdekes. akinek meg jobban felkeltette Hahner a figyelmét egy-egy korszakkal kapcsolatban, az előtt ott a lehetőség, hogy beássa magát a témába.
Nemrég vásároltam meg mindkét megjelent kötetet. Sajnálatos módon már az első fejezeteknél elakadtam, mert nem értek egyet a szerző állításaival. Nem tudom elfogadni a matriarchátus egyértelmű tagadását, hisz mostanáig élnek népcsoportok, ahol ez valamilyen formában létezik. Nem fogadom el, hogy bagatelizálja az ókori rabszolgaságot, mert ez esetben mi volt a római rabszolgafelkelések értelme, és kik voltak a tömegbázis,és miért kellett tömegesen felszabadítani őket a római birodalom válsága idején, ha nem voltak jelentős tényezők ? Miért védi annyira a középkori katolikus egyház vélt valós tekintélyét ? Miért írja azt, hogy nem volt korrupt,és rossz amikor a búcsú cédulák árusítása is a korrupció egyik fajtája, ill. később maga a szerző ír az egyik pápáról aki csak a fattyúival foglalkozott.Miért ír arról, hogy az inkvizíció nem volt annyira gonosz beteges és undorító mint amilyennek gondoljuk ? Az egyházi igazság szolgáltatásról tudnak Jean D'arc , Húsz János, Galilei stb mesélni, és mi az hogy 10000 kivégzett nem sok ? Egy is több a soknál. Most csak ennyi.
@Jani bácsi: azért ne húzd fel nagyon magad rajta, annyit nem ér.:D
én fenntartással kezelem az úgyn. tényeket. a történelem nekem érdekesség, de ugyanúgy, mint ahogyan a jelen pillanatban történteket is ködösítik, ugyanez igaz a régmúltra is, ott sem tettek másként. egészséges távolságtartás, infók begyűjtése, aktuális konzekvencia levonása, hiszen semmi nem múlik se a véleményünkön, se a hozzáállásunkon.
egyébként gratulálok, a tiéd volt az 5000. komment.:)
@Nima:
Kedves Nima !
Miután újra a lapodra tévedtem, és olvastam kedves válaszodat, nagyon szimpatikusnak tűnsz, és örülök az ötezredik státusznak. Egyébként csak mérsékelten húztam fel magam. Bár nem szeretem, ha manipulálni akarnak,és meggyőzni hülyeségekről.
Mi a kedvenc témád, érdeklődési területed ?
@Jan bácsi: sajna, aki jobban mozog a témában simán megvezethet bárkit, ennyire aprólékos pontossággal csak a nagyon fanatikus amatőrök és a történészek képesek tudni dolgokat. aki csak olvas ezt-azt időnként, az egy csomó mindenről nem fog tudni. ezért kezelek fenntartással mindent (mert ugye én sem tudok közel sem mindent.)
a történelmen belül szeretem az egyiptomi témát, és kedvencem az angolszász kora középkor, a kelták, a vikingek. de igazából mindenről szívesen olvasok, a paraszti léttől kezdve az úri életig, csak legyen jól megírva. amit nem bírok, az, amikor a politikai dumát nyomatják a szereplőkön keresztül, és az olyan könyvek sem érdekelnek, amik erről szólnak.
ezen kívül imádom a misztikus regényeket és a fantasyt, és a vámpíroktól sem szaladok el, csak ezt az utóbb divatos pornó-vonalat hanyagolom.
és neked?
Szia !
Egyiptomot és is imádom, már voltam háromszor ott, de nem tudok betelni vele. Valóban ott éreztem először az ősi kultúra atmoszféráját, és azt hogy valahol itt is ringatták a mai kultúránk bölcsőjét. A politikátol én is rosszul vagyok, sajnos azonban oda kell figyelni rá, mert hamar megvezethetnek. Ha lehet, és Neked nem gond szívesen leveleznék Veled másképpen, azaz zártabb formában. Kaphatnék egy email címet ? Az egyém már adott, ha igaz. Szép estét !
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg.Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Szerintem tudja ezeket az összes többi történész is, de tanárnak egy ideje nem a java megy, a tankönyveket nem a java írja, a tömegtájékoztatást meg nagyrészt nem ők végzik, amikor meg mégis, hát még mindig ott a bökkenő, hogy ők is emberek, el tudnak kurvulni, vehetőek kilóra, csak legyen vevő.